Oroszország 821 ukrán katonai objektumot semlegesített azóta, hogy csütörtök hajnalban hadműveletet indított Ukrajna ellen - közölte Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton Moszkvában.
Egy magas rangú kínai diplomata szerint Kína régóta képviseli azt az álláspontot, hogy a nemzeti szuverenitás védelme fontos, ez az álláspont pedig "ugyanúgy vonatkozik Ukrajna kérdésére". Ez az első olyan ismert eset, amikor Kína elítéli az ukrajnai háborút.
Az orosz állami média nem jeleníthet meg hirdetéseket a Meta platformjain, és nem használhatja pénzszerzésre a felületeket - közölte a Facebook közösségimédia-óriás anyavállalata.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Gitanas Nauseda litván elnök szombaton Berlinben találkozik Olaf Scholz német kancellárral, hogy tárgyaljanak az Oroszországgal szembeni újabb szankciókról - közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a Twitteren.
Orosz csapatok elfoglalták Melitopol városát Ukrajna délkeleti részén, Zaporizzsja megyében - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium. A beszámolónak azért van nagy jelentősége, mert ez lehet az első jelentős lakossággal rendelkező központ, amelyet sikerült elfoglalnia az orosz csapatoknak a háború kirobbanása óta.
A kanadai italboltok eltávolították az orosz vodkát és minden más orosz alkoholos italt a polcaikról, így tiltakozva Ukrajna megtámadása ellen. Bár nem ez fogja a földhöz vágni az orosz gazdaságot, de jelzésértékű.
Egy súlyosan találatot kapott magasház képével posztolt a Twitteren az ukrán külügyminiszter, aki olajembargót és egyéb súlyos szankciókat követelt a világtól, kikényszerítve az orosz háborús bűnösök megállítását.
Nem tesszük le a fegyvert, megvédjük az országunkat - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a közösségi médiában közzétett beszédében, válaszul arra, hogy Moszkva korábban fegyverletételre szólította fel az ukrán hadsereget.
Miközben az ukrán vezetők arra szólítják fel a lakosokat, hogy álljanak helyt és tanúsítsanak ellenállást Oroszország támadásával szemben, az egyik televíziós csatorna már azt sugározta pénteken, hogyan készíthet magának bárki Molotov-koktélokat.
Közzétette szombat reggelre az ukrán haderő az orosz inváziós sereg állítólagos veszteségeit. A konfliktus elején úgy tűnt, nagyjából reális számokat közölnek, de a mostani veszteségszám már extrém magasnak tűnik.
Tárgyalnak nyugaton az orosz pénzintézetek SWIFT-ről való leválasztásáról, de eddig nem úgy tűnt, hogy a nagyhatalmak kormányai komolyan fontolóra vették volna. Azonban a Reuters szerint Németország és Olaszország, amely korábban fenntartásainak adott hangot az intézkedéssel kapcsolatban, már hajlik rá és a szankciók következő köre tartalmazhatja.
Egy nap telt el azóta, hogy Vlagyimir Putyin kiadta a támadási parancsot Ukrajna ellen. Több ukrán nagyváros, illetve azok vonzáskörzete is tűz alá került. Országszerte pedig légvédelmi rakéták hangja hallható, a civil lakosság egy része elmenekül. Volodimir Zelenszkij elrendelte az általános mozgósítást, beszédében pedig kijelentette: a NATO-tagok félnek, Ukrajna magára maradt a harcban. Az Ukrajna második legnagyobb városának számító Harkov elfoglalása miatt fontos Szumit megszerezték az oroszok, de friss információk szerint még mindig dúlnak a harcok a térségben. Az ukránok egyre keményebb ellenállást tanúsítanak, ráadásul ma orosz területre is lőttek, ahol szétbombáztak egy repülőteret, illetve állítólag megállították az orosz csapatok offenzíváját az ukrajnai Csernyihiv megyében. Kijevben nagyszabású fegyverosztásba kezdtek, kora reggel pedig robbanásokat lehetett hallani Ukrajna fővárosában. Az orosz páncélosok ezt követően benyomultak Kijev külvárosába, a harcjárművek a város központja felé tartanak, zajlanak a harcok. Az ukrán védelmi minisztérium arra kérte a lakosságot, hogy ne hagyják el a házaikat, és készítsenek Molotov-koktélokat. Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó időközben közölte, hogy Kijev kész tárgyalni Oroszországgal, többek között a semleges státuszáról is. A Kreml közölte, Moszkva hajlandó tárgyalni Kijevvel, ennek azonban feltétele Ukrajna demilitarizálása.
A legfontosabb tudnivalók az elmúlt órák történéseivel kapcsolatban már ezen a linken olvashatók.
Ukrán és amerikai források azt állítják, hogy az éjjel az ukrán légvédelem lelőtt két Il-76-os közepes szállítógépet is, deszantosokkal a fedélzeten. Az egyelőre meg nem erősített híreket a nap folyamán könnyen ellenőrizni lehet, hiszen igencsak terjedelmes méretű repülőgépekről van szó.
Egész éjjel heves harcok dúltak az ukrán főváros, Kijev körül, folyamatos volt a fegyverropogás a közel hárommilliós település térségében. Zelenszkij elnök még mindig a frontvonalakat járja, hogy a katonákat bátorítsa. Az ENSZ BT elítélő határozatát Oroszország megvétózta. Ma további szankciók jöhetnek Oroszország ellen, Putyin elnököt és Lavrov miniszter kitiltották több országból is. Ezek az éjszaka legfontosabb eseményei.
Az Egyesült Államok is szankciókat vezet be személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ellen - jelentette be pénteken az amerikai elnöki hivatal szóvivője.